Vándortábor – Irány a Körösök vidéke!

Bringáznátok és eveznétek is egy nyaralás alatt? Akkor gyertek a Körösökhöz!

A bringásvándor program egyik legizgalmasabb helyszíne kétségkívül a Körösöknél lesz. Itt könnyű terepen tudtok  bringázni, majd kenuba szálltok és vár benneteket a víz. A vegyes programot a vízi vándortábort szervező Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel közösen szervezzük, mert úgy gondoljuk, hogy vannak olyan csoportok, akiket a változatosság vonz. Ha ugyanúgy imádod a vizet, ahogy szeretsz bicajozni, akkor itt a helyed!

A túrához természetesen itt is mindent biztosítunk: jó minőségű bringákat a tekeréshez, hajókat az evezéshez, szállást, étkezést, programokat.

Ez a túra Békéscsabáról vagy Békésről indul. könnyű terepen, a folyó töltésén kerekezéssel kezdünk,  útközben lesz lehetőség a folyóban leöblíteni az út porát. Utunk során megnézzük Gyulán a várat, Póstelken a kastélyt. A következő 3 napot vízen töltjük, bejárjuk a vadregényes folyók zegét és zugát. A program természeti látnivalókban gazdag és gyönyörű a táj. Az evezésben elfáradt testünket felfrissítendő több helyen kikötünk majd fürdeni. Az utolsó túranapon kerékpárral bejárjuk Szarvast és a környéket, ahol rengeteg látnivaló vár ránk: arborétum, tanösvény, állatpark, Mini Magyarország Makettpark, sárkányhajózás, hogy csak párat említsek a sok közül. Az utolsó este tábortűznél búcsúzunk el ettől a csodálatos vidéktől.

Bővebb információ a www.bringasvandor.hu oldalon.

 

 

Vélemény, hozzászólás?