Vándortábor – Irány Palócföld!

Idén nyáron vár minket Palócföld!

Kalandos túránk mind természeti, mind kulturális emlékekben gazdag programot kínál az ide érkező csoportoknak.
Útba ejtünk várakat, kőbányát, a „palóc Grand Canyont”, szurdokokat. Megállunk majd megnézni az Ipolytarnóci Ősmaradványokat, Hollókő gyönyörű parasztházait, melyek a világörökség listán is szerepelnek. Lesz lehetőség strandolni a Bánki – tóban, kerekezünk dombra fel, hogy megcsodáljuk a kilátást a nógrádi vár romjai mellől, és kerekezünk völgybe le, hogy a Duna mentén élvezzük a sík terepet.
A túrák salgótarjáni találkozóval Salgóbányáról indulnak és Kesztölcön érnek véget, ahonnan a Volán járataival elérhető az Esztergom-Budapest vasútvonal két állomása is.


Szállásaink vendégházak, kempingek, kiépített erdei sátortábor ill. turistaház lesz.
A túra teljes hossza 214 km, a legrövidebb napi táv 22 km, míg a leghosszabb 55 km.

A terület domborzatából adódóan lesznek emelkedők és lejtők, így a kihívást keresők itt biztosan nem fognak csalódni.
Bővebb információkat a www.bringasvandor.hu oldalon találtok.

Vándortábor – Miért lesz felejthetetlen élmény a gyerekeknek?

Minisorozatunkban ma táboraink főszereplője, a gyermek lesz a középpontban, aki pedagógusával/tanárával vesz részt, és egy felejthetetlen hetet tölt a kerékpáros vándortábor helyszínek valamelyikén.

Miért jó a gyerekeknek, ha a velünk táboroznak?

  • osztálytársakkal, iskolás társakkal, haverokkal tölthetnek egy csodás hetet;
  • mozgásban lesznek egy hétig, 4 helyszínen kerékpározhatnak, ebből egy helyszín evezéssel kombinált;
  • változatos táj, változatos szálláshelyek, változatos élmények várják őket;
  • természetközeli élmények részesei lehetnek;
  • vannak síkvidéki és dimbes-dombos helyszínek is, mindenki talál kedvére valót;
  • mindenkinek adunk a túra idejére egy jó bringát, sisakot, láthatósági mellényt;
  • adunk kulacsot is, amit meg is tarthatnak, emlékként hazavihetnek;
  • nem kell cipelni a csomagokat a táborhelyek között, ezt megoldjuk mi;
  • és mert bringázni nagyon jó :).

A tájékoztatás nem teljeskörű, további információk a www.bringasvandor.hu weboldalon

Amennyiben megtetszett a lehetőség, akkor várjuk a pedagógusokat a kerékpáros táborvezetői tanfolyamra! A táborokba csak pedagógusok jelentkezhetnek, akik hozzák a diákjaikat, így szülőként vigyétek a lehetőség hírét az iskolákba, gyermekek képzésével foglalkozó csoportokba, hitéleti közösségekbe. A www.bringasvandor.hu oldalon találtok információkat a helyszínekről és a még szabad foglalható időpontokról is.

Vándortábor – Miért épp velünk táborozzanak a gyerekek?

Múlt héten megnyílt a www.bringasvandor.hu oldal jelentkezési felülete.

Egy rövid összefoglalóval szeretnénk megadni a választ arra a kérdésre, hogy miért épp velünk táborozzatok. Minisorozatunk első része a pedagógusoknak szóló előnyöket vette sorra. Folytassuk most a szülőkkel!

Miért jó a szülőknek?

  • egy hétre különleges élményekhez juttathatják a gyermeküket;
  • rendkívül kedvező ár: 21.000 forint/fő a résztvételi díj, ami magában foglalja a szállást 6 éjszakára (sátortáborban vagy gyermek- és ifjúsági táborban), napi háromszori étkezést;
  • adunk a táborozás idejére egy jó bringát, sisakot és láthatósági mellényt;
  • adunk egy kulacsot is, amit a gyermek haza is vihet a tábor végén;
  • biztosítjuk az orvosi ügyeletet;
  • táborkísérőként szülők is csatlakozhatnak a gyerekcsapathoz;
  • június 18. – augusztus 20. közötti indulási időpontokból lehet választani;
  • 4 gyönyörű helyszínből lehet választani.

A tájékoztatás nem teljeskörű, további információk a www.bringasvandor.hu weboldalon találsz.

Amennyiben megtetszett a lehetőség és szeretnéd a gyerkőceid velünk táboroztatni, akkor keresd a pedagógusokat, akik a gyermekeddel foglalkoznak (iskolában, sportegyesületben, hitéleti csoportokban stb.). Mutasd meg nekik ezt a lehetőséget, mert csak ők jelentkezhetnek a táborba! Az akkreditált kerékpáros vándortábor-vezetői képzésen részvevő táboroztató pedagógusok ingyen vehetnek részt a táborban és külön díjazásban részesülnek. Várjuk a jelentkezéseket!

 

Vándortábor – Miért épp velünk táborozzatok?

Tegnap megnyílt a www.bringasvandor.hu oldal jelentkezési felülete. Nagy örömünkre, már mind a négy helyszínre érkezetek jelentkezések. Egy rövid összefoglalóval szeretnénk megadni a választ arra a kérdésre, hogy miért épp velünk táborozzatok. Kezdjük a pedagógusoknak szóló előnyökkel, mivel a jelentkezéseket ők ill szervezetük adhatja le.

Jelen esetben pedagógusok alatt értjük a tanárokat (akár közoktatásban, akár magánintézményben tevékenykednek), gyerekekkel foglalkozó egyházi intázmények munkatársait, és gyerekekkel foglalkozó civil szervezetek munkatársait is.

Miért jó a pedagógusnak?

  • Akkreditált kerékpáros vándortábor-vezetői képzésen vehet részt. A képzés 30 órás (1 nap elmélet, 2 nap gyakorlat), költsége 10.000 forint/fő, ami tartalmazza a szállás, étkezés és a vizsgadíjat is). A képzés 30 kredtipontot ér.
  • A képzésen résztvevők táborvezetőkként ingyen vehetnek részt a táborban.
  • A táborvezetők bruttó 100.000 forint díjazásban részesülnek.
  • Mindent megszervezünk, ami a táborozáshoz kell (szálláshelyet, étkezést, orvosi ügyeletet, csomagszállítást stb), a pedagógusnak csak hoznia kell a diákcsoportot 
  • Minden csapat mellé biztosítunk egy kerékpáros túrakísérő – segítőt.
  • Június 18. – augusztus 20. közötti, választható indulási időpontok vannak.
  • 4 helyszínből is lehet választani.

A tájékoztatás nem teljeskörű, további információk a www.bringasvandor.hu weboldalon.

Amennyiben megtetszett a lehetőség, tanárként szeretnéd az iskoládban népszerűsíteni a tantesület körében a kerékpáros vándortábort, keress minket az info@maketusz.hu emailcímem. Időpontegyeztetést követően személyesen megyünk el az iskoládba, elmondjuk a tudnivalókat, bemutatjuk a vándortáborozást  a tanári karnak. Használjátok ki a lehetőséget, várjuk a jelentkezéseket!

 

Vándortábor Hírek

Vándortábori információs napot tartottunk leendő munkatársainknak tegnap.

A következő hetekben ők fogják felkeresni az iskolákat, hogy a diákoknak és a pedagógusoknak közvetlenül is információt adjanak a vándortáborainkról, jelentkezési feltételekről és válaszoljanak a kérdésekre. Az iskolalátogatások során gyerekeknek szóló plakátot és tanároknak szóló információs szórólapokat hagynak majd az iskolákban.

 

Vándortábor sajtótájékoztató

Budapest, 2018. január 23., kedd (MTI) – Idén is elindul a Vándortábor program felső tagozatos és középiskolás diákoknak 14 új útvonalon, idén az erdei és vízi vándortáborok mellett kerékpáros táborra is lehet jelentkezni – jelentette be Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Hozzátette: a programokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatja, arra az idei költségvetésben 600 millió forint áll rendelkezésre. Az egyhetes vándortáborokban idén egységesen 21 ezer forintos részvételi díjért vehetnek részt a 12-18 évesek, a program a tervek szerint legalább 10 ezer diák számára biztosít majd nyári táborozási lehetőséget a tanév végétől augusztus 20-ig – mondta.
A vándortáborokat az Országos Erdészeti Egyesület, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel közösen szervezték, a gyerekeknek minden felszerelést – bicikliket, hajókat, túrázáshoz szükséges kellékeket – biztosítanak – mondta.
Révész Máriusz kiemelte: a programot azért indították el, hogy közvetlen élményeken keresztül ismertessék meg Magyarország természeti és kulturális értékeit a fiatalokkal. Az erdei, kerékpáros és vízi vándortáborok útvonalai végigvezetnek az ország legszebb területein: a Dunakanyarban, az Őrségben, a Szigetközben, az Alsó-Dunán, a Bakonyban, a Mecsekben, a Mátrában és a Felső-Tisza vidékén – sorolta.
Hozzátette: a programok, a szállás, és az étkezés is előre meg van szervezve, a táborokat lebonyolító tanárok részére pedig folytatódik a továbbképzés. A képzést elvégző pedagógusok a táboroztatásért külön díjazást, bruttó 100 ezer forintot kapnak, a tanárok 30 órás továbbképzésének ára 10 ezer forint. Közlése szerint tavaly már közel 500 pedagógus végezte el sikeresen a vándortábor-vezető képzést, idén a számításaik szerint 1000-1500-an végzik majd el, és nem csak nyáron, hanem más évszakban is el fogják vinni a gyerekeket táborozni.
Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke ismertette: minden útvonalon külön erdei iskolai programokkal várják a jelentkező csoportokat. A túravezetők számára minden segítséget megadnak a helyi erdőgazdaságok erdészei – mondta.
Elmer Tamás, az erdei vándortábor program projektfelelőse ismertette: öt hegységben – Mátra, Börzsöny, Pilis, Bakony, Mecsek – kialakították és tesztelték az egyhetes útvonalakat, 350 kilométernyi erdei túraútvonalon 18 táborhelyet építettek ki. Idén tavasszal több régióban lesznek képzések a pedagógusok részére, jelentkezni február elsejétől lehet, a táborozási időszak június 16-tól augusztus 20-ig tart.
Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség alelnöke azt mondta, hogy a hatéjszakás táborokat úgy alakították ki, hogy ismeretlen helyeket lehessen bejárni biztonságosan, kis forgalmú utakon kerékpárral, négy útvonalat alakítottak ki, amelyek az Őrség-Vasi-hegyhát, Felső-Tisza vidék, Közép-Magyarország, és a Kőrösök völgyén át vezet. Június 18-tól augusztus 20-ig napi 20-60 kilométeres távokat jelöltek ki a gyerekeknek.
Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke elmondta: a jelentkezés a www.vandortabor.hu oldalon elindult, ahol minden információ megtalálható mindhárom táborozási lehetőségről.

 

 

Közgyűlési meghívó

Közgyűlési meghívó

Tisztelt MAKETUSZ tagszervezet!
A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség meghívja Önöket a rendkívüli közgyűlésére.
A közgyűlés időpontja: 2018.01.26. 14:00
A közgyűlés helye: Vuelta Sportiroda tanácsterem, 1103 Budapest, Hangár utca 10.

Napirendi pontok
1. Levezető elnök és a közgyűlésen közreműködők megválasztása
2. Elnöki összefoglaló
3. Elnökségi tagok munkavállalásának és megbízási szerződéseinek jóváhagyása
4. Vándortábori program és a támogatási szerződéssel járó kötelezettségvállalás elfogadása
5. Működési szabályzatok megvitatása és jóváhagyása (a szabályzatok tervezetét később küldjük
meg)
6. Tisztújítás, elnökségi tagok megválasztása
7. Egyebek

Felhívom a figyelmet, hogy a közgyűlés határozatképes, ha azon az egyesületi tagok 50%-a+1 fő jelen van, illetőleg szabályszerű meghatalmazással képviselve van.

Kérjük, hogy jelezzenek vissza az info@maketusz.hu e-mail címre vagy a 20/97 89 283-as telefonszámra (Pénzes Erzsébet) január 22-én délig, hogy a szervezet képviselője vagy meghatalmazottja részt tud-e venni a közgyűlésen.
Ha a közgyűlés nem lesz határozatképes, a megismételt rendkívüli közgyűlés ugyanazon a helyen, ugyanazon napirendi pontokkal 2018.01.31-én 15 órakor kerül megtartásra.
A megismételt közgyűlés a megjelent egyesületi tagok számára tekintet nélkül határozatképes.
A közgyűléshez szükséges dokumentumokat csatoltuk, az egyéb információs dokumentumokat 2018. január 20-ig megküldjük.
Kérjük, hogy a rendkívüli közgyűlésen személyesen, vagy meghatalmazottja útján vegyen részt.

Kelt: Budapest, 2018.01.11.

Benyó Balázs sk.

kozgyules_meghivo_2018_01_26

Kerékpáros vándortábor hírek

Már megvan a 4 kerékpáros vándortábor helyszín!

Nyáron várjuk a fiatalokat az Őrségben, a Felső-Tisza vidéken, Palócföldön és a Körösök mentén. A táborokba felsőtagozatos általános iskolásokat és középiskolásokat várunk kísérőtanáraik kíséretében.

Ha érdekel a táborozás lehetősége, akkor az alábbi űrlapon add meg az elérhetőséged és amint újabb információink lesznek, jelentkezünk.