Három szolgáltató a szakmai zsűri döntése alapján, egy pedig a közönség szavazatai révén érdemelte ki az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója 2026 elismerést. Idén is olyan helyek kerültek a díjazottak közé, amelyek sokat tesznek azért, hogy a kerékpárral érkező vendégek ne csupán megálljanak náluk, hanem igazán jól is érezzék magukat.
A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) és az Aktív Magyarország által meghirdetett pályázat célja, hogy elismerje és bemutassa azokat a szolgáltatókat, amelyek figyelnek a kerékpáros turisták igényeire, és munkájukkal hozzájárulnak a hazai kerékpáros turizmus fejlődéséhez.
A szakmai zsűri díjazottjai
A szakmai zsűri három szolgáltatót választott ki, amelyek különböző területeken, de egyaránt elkötelezetten támogatják a kerékpáros vendégeket.
Kőszeg történelmi belvárosában, a Kőszegi-hegység és az Írottkő Natúrpark kerékpáros útvonalainak közelében található az Írottkő Hotel. A szálloda számára a kerékpárosbarát működés nem csupán a megfelelő eszközökről és szolgáltatásokról szól, hanem mindenekelőtt a figyelmes, rugalmas vendéglátásról.
A hotel munkatársai személyre szabott útvonalakat és látnivalókat ajánlanak, figyelembe véve a vendégek erőnlétét, érdeklődését és a rendelkezésükre álló időt. Segítenek felfedezni Kőszeg, az Írottkő Natúrpark és a határ menti térség kerékpárral elérhető természeti, kulturális és gasztronómiai értékeit.
A hosszabb túrákra készülők igény szerint korai reggelit vagy útravaló csomagot kérhetnek. A recepció aktuális időjárási és turisztikai információkkal, valamint szükség esetén szervizelési lehetőségek felkutatásával is támogatja a kerékpárosokat.
A túrák után félpanziós étkezés, wellness-szolgáltatások és szaunaprogramok segítik a pihenést és a regenerálódást. A belvárosi elhelyezkedésnek köszönhetően Kőszeg kulturális és gasztronómiai értékei kerékpárral és gyalogosan is könnyen elérhetők. A hotel helyi szolgáltatókkal és turisztikai partnerekkel együttműködve többnapos, élményalapú aktív kikapcsolódást is kínál.
Az Írottkő Hotel célja, hogy folyamatosan bővítse kerékpáros szolgáltatásait. Hosszú távú célja, hogy a térség meghatározó kerékpáros központjává és a többnapos aktív kikapcsolódás megbízható bázisává váljon.
Ulbert Pince Panzió és Vendégházak
Az Ulbert Pince Panzió és Vendégházakban a kerékpározás, a helyi gasztronómia és a kulturális élmények szorosan összekapcsolódnak. A házigazda Bécsben megszerzett „Bikeguide und Bikereiseleiter” képesítésére és helyismeretére építve személyre szabott túravezetést kínál. A tíz bérelhető e-bike és az útvonaltervezéshez nyújtott személyes segítség kezdőknek és tapasztalt bringásoknak egyaránt megkönnyíti a környék felfedezését.
A panzió biztonságos kerékpártárolással, töltési lehetőséggel, alapvető javítási segítséggel, kerékpár- és ruházatmosással, valamint szükség esetén transzferrel is támogatja a vendégeket. A kilencfős kisbusz és a tizennyolc kerékpár szállítására alkalmas utánfutó csoportos túrák szervezését is lehetővé teszi. A helyi termékekből összeállított reggeli és a kérhető piknikkosár pedig útközben is ízelítőt ad a térségből.
A Vino&Velo – Baranyai Bringás Borút a kerékpározást helyi borokkal, gasztronómiával és kulturális látnivalókkal ötvözi. A túrák során a résztvevők pincészeteket, vendéglátóhelyeket és a baranyai sváb falvak örökségét ismerhetik meg. A térség határ menti fekvésére építve Horvátországba és Szerbiába is szerveznek kerékpáros kirándulásokat.
A panzió vendégei jelentős kedvezményt kapnak az e-bike-bérlésből, a legalább tízfős, náluk megszálló csoportok számára pedig a túravezetés ingyenes. A legalább három éjszakát maradó kerékpáros vendégeket szobánként egy üveg, helyi termelőtől származó borral ajándékozzák meg.
Egyedi értékük, hogy a szállást, az eszközbérlést, a szakértő túravezetést, a helyi gasztronómiát és az útközbeni segítségnyújtást összehangolt, személyes vendéglátássá kapcsolják össze.
A Pajti számára a kerékpárosbarát vendéglátás nem csupán az alapvető szolgáltatások biztosítását jelenti, hanem azt is, hogy a vendégek és kerékpárjaik egyaránt biztonságban érezzék magukat. E-bike-töltési lehetőséggel, rugalmas megoldásokkal és személyes odafigyeléssel igyekeznek gondoskodni arról, hogy a bringások egy hosszabb út után is nyugodtan pihenhessenek és étkezhessenek.
Ha egy vendég értékesebb kerékpárral érkezik, vagy nincs nála megfelelő kerékpárzár, kérésére a biciklit a terasz egy félreeső, a biztonsági kamera által belátott részén is elhelyezheti. Így a vendég étkezés közben is szemmel tarthatja a kerékpárját.
A Pajti és a szomszédos NemSzomszéd sushi bár kerékpáros vendégeinek ősztől 10% kedvezményt szeretnének biztosítani a teljes számla végösszegéből.
Az elmúlt évben a kerékpározás a Pajti tulajdonosának is igazi szenvedélyévé vált. Egy barátjával kezdett rendszeresen tekerni, később pedig a csapat több munkatársa is csatlakozott hozzájuk a vasárnapi pihenőnapokon vagy hétköznapi szabadnapokon. A közös bringázásokból kisebb túrák és rendszeres bringakörök születtek, sőt egy teljes Balaton-kört is teljesítettek. A kerékpározás így nemcsak a vendégek kiszolgálásában, hanem a munkatársak közös élményeiben is egyre fontosabb szerepet kap.
Igyekeznek minden helyzetben rugalmasan alkalmazkodni az egyéni igényekhez, és olyan apró pluszokat nyújtani, amelyekből a vendég érzi, hogy valóban számítanak rá. Céljuk, hogy aki a kerékpárral érkezik hozzájuk, ne csak egy kerékpárosbarát helyet találjon, hanem olyan vendéglátóhelyet, ahová szívesen tér vissza.
A közönségdíj nyertese
A közönségszavazás során a kerékpáros közösség is kiválaszthatta a kedvencét a döntőbe jutott szolgáltatók közül. A legtöbb szavazatot a Tour de Tekergők Vendégház kapta, így ők nyerték el a 2026-os közönségdíjat!
Az E-Tekergők Házánál modern e-bike-okkal és tapasztalt túravezetőkkel fedezhetik fel a vendégek a Bükk természeti és kulturális értékeit. Különböző nehézségű vezetett túrákat kínálnak, a kezdőket és a bizonytalanabb bringásokat is segítik, a bérelt kerékpárokat pedig több környező településre is kiszállítják. A visszatérő vendégeket túrakártyával jutalmazzák: több közös túra után egy választott program ingyenes lehet. A túrákon ráadásul különleges, olykor előre el nem árult helyszínek is várnak!
Náluk az extra figyelmesség valójában a szolgáltatás alapja. Különösen fontosnak tartják, hogy azok is biztonságban és jól érezzék magukat, akik bizonytalanabbak, nincs kerékpáros rutinjuk, vagy akár több évtized után nálunk ülnek újra kerékpárra. Rájuk kiemelten figyelnek, segítik az e-bike használatának elsajátításában, és a túra során is úgy támogatják őket, hogy ne kényszerként, hanem sikerélményként éljék meg a teljesített kilométereket.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a szavazásban, és like-jával támogatta kedvenc kerékpárosbarát szolgáltatóját!
A szakmai díjak és a közönségdíj nyerteseinek szívből gratulálunk! Köszönjük valamennyi pályázónak, hogy bemutatták kerékpárosbarát szolgáltatásaikat, és nap mint nap tesznek azért, hogy Magyarországon egyre több helyen fogadják figyelmesen és felkészülten a két keréken érkező vendégeket.
Bízunk benne, hogy a díjazottak példája más szolgáltatókat is inspirál, és együtt tovább erősíthetjük a kerékpárosbarát szemléletet és a hazai kerékpáros turizmust.

