Kik lehetnek tagjaink?

A szövetség tagja lehet az a jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet (civil szervezet, gazdasági társaság, önkormányzat stb.), aki a szövetség célkitűzésével egyetért és a célok megvalósítása érdekében tevékenységében aktívan részt kíván venni, továbbá az alapszabályban foglalt rendelkezéseket a tagfelvételi eljáráshoz csatolt írásbeli nyilatkozat benyújtásával igazolható módon elfogadja.

Együttműködés – nem csak a területi szereplők esetében

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség alapvető feladatának tűzte ki a turizmus, a kerékpározás és a vidékfejlesztés szerveivel való együttműködést is, mint pl. a Magyar Turisztikai Ügynökség, ITM Kerékpáros Koordinációs Főosztály, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos, a TDM szervezetek. A MaKeTuSz egyfajta hídként, lobbiszervezetként szeretne közreműködni a központi irányítás és az egyes területek között, segítve azok céljainak megvalósítását.

A szövetség jelenleg az intenzív fejlődés szakaszában jár, a tagfelvétel és az országos lefedettségű kerékpáros szervezeti hálózat kiépítése folyamatos.

A kitöltött Tagfelvételi űrlap-ot a mellékletekkel együtt az info@maketusz.hu címre kérjük elküldeni.