A Mozart szobrától a tengerpartig vezető bringatúra ötlete a karanténtavasz alatti sikeres tekeréseken felbuzdulva született. Azt gondoltuk, hogy talán eljött az idő egy igazi, komoly vándortúrához, a három éves kisfiunkkal a gyerekülésben. Hogy Ausztriába akarunk menni, az evidens volt: nagyon gyerekbarát minden, és nem is kell túl sokat utazni. Ausztrián belül több lehetőség is adta magát. Van a három nagy folyó völgy, melyek mellett remekül kiépített, kényelmes kerékpárutak vezetnek: ez a Duna, a Dráva, és a Mura. Mi azonban úgy voltunk vele, hogy ezek majd akkor lesznek jók, amikor a csemete már egyedül bringázik – értelemszerűen rövid napi távokat és sík terepet lehet majd csak vállalni vele még jó sokáig. Most még viszont, amíg az ülésben jön csak, lehetünk ambiciózusabbak, és megpróbálhatunk egy kicsit intenzívebb útvonalat. Így esett a választásunk a Salzburgból az Alpok hegyein át az olasz tengerpartig húzódó Alpok-Adria bringatúrára.
Még több Történetek
Bike Park helyi összefogásból
Mi történik akkor, ha az extrém kerékpározás szerelmeseiből álló helyi fiatal csapat a saját kezébe veszi az irányítást, majd lelkesedést …
Hatan kétkeréken
Sárkányrepülés, vitorlázórepülés, túrasízés, hegymászás, terepfutás; Balázs extrémsportolóként definiálja magát. Emellett rengeteget bicikliznek a családdal, azonban nem hívná magukat kerékpárosoknak. Mi …
E-mountain bike élmények a Mátrából
A hónapok óta tartó bezártság után megnyíltak a kerékpáros rendezvények is, a kétnapos bringás fesztiválként újra induló Tour de Gyöngyös …