A közép-európai „Kerékpárosbarát V4 Nyári Fotóverseny 2021” díjazta nyerteseit

(Brno, 2021. november 8.) A kerékpáros turisztikai szezon hamarosan a végéhez közeledik, de sok kerékpáros szívében még élénken élnek a nyári tekerés emlékei. A történetek egy része pedig meg is lett osztva, hála a közép-európai Cyclists welcome in V4 Summer Photo Contest 2021-nek. A verseny a Partnerství, o.p.s szervesében azoknak az állampolgároknak szólt, akik a nyaralásukat aktívan töltötték a visegrádi országok valamelyikében – Szlovákiában, Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban. A nemzetközi verseny fő témája a kerékpáros szolgáltatásokról készült képek voltak (a V4-ben lévő EuroVelo és Greenways útvonalain a minősített kerékpáros szállások, éttermek, turisztikai információs központok, kerékpárszervizek, vagy éppen olyan helyek, amelyek kerékpáros turistákat fogadnak). Összesen 42 beküldés érkezett a V4 országban lévő partnerünk közösségi médiájában meghirdetett versenyre. 

És hogy ki lett a nyertes? „Először a Lengyelországból induló utunk során Csehországban találkoztunk ezzel a lehetőséggel és az EuroVelo táblával, amikor elhaladtunk pár hotel mellett az EuroVelo 9 mentén az utunk során. Amikor Csehországba érkeztünk, az EuroVelo 9 szakasza tökéletes volt, ki volt táblázva az egész útvonal, és könnyen követhetőek voltak – ráadásul több pihenőhely is volt az út mentén. Ez nagyon tetszett nekünk. A jövőben szeretnénk gyakrabban igénybe venni a kerékpárosbarát szolgáltatásokat.” – mondta a fotóverseny győztese, Alina Hermann, az EuroVelo útvonalakkal és a kerékpárosbarát szolgáltatásokkal kapcsolatban. Nyereménye egy ingyenes hétvégi szállás egy minősített kerékpárosbarát szálláshelyen a V4 országok valamelyikében.

A nyertesen kívül a zsűri további 10 versenyzőt is kiválasztott, akik apró nyereményben részesültek. „Eddig csak az EuroVelo és a Greenway útvonalát próbáltam ki Magyarországon – Budapest környékén a legtöbb kerékpárút sokat fejlődött az elmúlt években. Az a tervem, hogy meglátogatok más V4 országot is. – mondta az egyik díjazott, Balázs Bernadett. A pályázat nyertes képei megtekinthetőek a Cyklisté vítáni Facebook oldalán:

https://www.facebook.com/media/set?vanity=Cyklistevitani.cz&set=a.2395768623889577

 

A Kerékpárosbarát V4 Nyári Fotóverseny 2021 a „Cyclists Welcome in V4” projekt része, amelyet a Nemzetközi Visegrádi Alap finanszíroz. 2022 február végén nemzetközi konferenciát tartanak a témában Brünnben, Dél-morvaországi kirándulással kiegészítve a minősített kerékpárosbarát szolgáltatásoknál.

 

A verseny szabályai:

  • A mobiltelefonnal vagy fényképezőgéppel készített kép tartalmazzon kerékpárosoknak szóló szolgáltatásokat, és ezeknek a V4 országok valamelyikében (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország) kell lennie.
  • A verseny július 19 és augusztus 29 között zajlik.
  • Pályázatát a cv@nadacepartnerstvi.cz email címre küldje el, a tárgymezőbe pedig „Photo contest Cyclist welcome in V4!“ szerepeljen.
  • Írja meg a kép készítőjét és a helyszínt (földrajzi elhelyezkedés, a szolgáltatás típusa, kerékpárút, turisztikai látványosság).
  • Személyenként csak egy pályázat engedélyezett.
  • A képnek a szerző tulajdonában kell állnia.
  • Ezen szabályok megsértése esetében a pályázatok nem lesznek figyelembe véve.
  • A fotópályázat szervezője: Partnerstvío.p.s., Údolní 33, 602 00 Brno.

 

Projekt partnerek:

                         

                          „A projektet Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia kormánya finanszírozza a Visegrad Grants által a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával. Az Alap küldetése a fenntartható regionális együttműködés ötletei előmozdítása Közép-Európában.”