Megrendezték az idei Korszaknyitó Konferenciát, és átadták az első Aktív Magyarországért díjakat

Az Aktív Magyarország második konferenciáján (2021.november 25-26.) a turizmus új korszakára fordították a figyelmet, és az aktív turizmus népszerűségére reflektálva, a kihívásokról és a lehetőségekről szóló előadásokon, illetve kerekasztal beszélgetéseken vehettek részt az érdeklődők Siófokon. 

Idén először díjban részesítették azon személyek és szervezetek munkáját, akik az aktív életmód és kikapcsolódás területén példaértékű és eredményes tevékenységet végeztek. A kitüntetettek között kettő Maketuszos munkatárs is van, Pénzes Erzsébet, a szövetség szakmai vezetője és a Bringás Vándor program koordinátora, illetve Deák Attila elnökségi tag, aki a Felső-Tisza-vidék útvonalfelelőse és emellett a Középkori Templomok Útja Egyesület titkára is. Munkájukkal nagyban hozzájárulnak az ország különböző régióiban a kerékpáros turizmus fejlesztéséhez, élénküléséhez, és az aktív életmód népszerűsítéséhez. 

2018 óta számos felső tagozatos és középiskolás diák tapasztalta meg az aktív kikapcsolódás örömeit a Bringás Vándortáborokban. Az egyhetes túrákon 2021-ben 4847 résztvevő összesen 936 355 km-t tekert le.  Idén országszerte 10 útvonal közül válogathattak a Vándorok, és jövőre egy meglepetés útvonallal is bővül a választék.