
Nagy örömünkre szép számban kapcsolódtak be ebbe a programba. Kicsik és nagyok egyaránt kedvet érezve kimerészkedtek, a hosszú téli hónapok után a sokáig hanyagolt kerékpár ismét előkerülhetett. A bokortanyák felé vettük utunkat, ahol helyi gazdaságokat látogattunk meg.
Elsőnek a Marsalkó tehenészethez gurultunk, az igényes portára már megérkezni is kellemes érzés volt. Ahol a gazdák szívélyes vendéglátásuknak köszönhetően, mindjárt terített asztal várta a túrázókat, természetesen a hangsúly főképpen a sajtoké volt. Lehetett itt, trappistát, lillahagymásat, és füstöltet is kóstolni, de ezen finomságokon felül házi kolbász házi kenyérrel és szalonnával is szerepelt a terítéken.
És hogy szomjasak se maradjunk friss házi tejet és bodzaszörpöt is ihattunk. A tehenészet bejárása során, természetesen a legfiatalabb borjak találtak a legnagyobb népszerűségre. Utunkat folytatva, a táskában a frissen vásárolt sajtokkal a Garai lovaspark felé vettük az irányt, ahol új fajta élmények vártak ránk. A lovak látványa, mindig pazar látvány, hát még felülni rájuk.
A sétalovaglásra nagy érdeklődés mutatkozott, de előtte még Pristyák Erika rövid előadást tartott nekünk a helyi bokortanyák történetéről, számos eddig nem ismert hasznos információval gazdagodva ezáltal. A márciusi napsütésben ki lovon ülve ki csak a padon beszélgetve, vagy a közelben futkározó lovakat figyelve mindenki jól érezhette magát. A visszaút során megálltunk még a Szelkó-tó partjánál, ahol egy közös fotóval búcsúztunk ettől a fantasztikus naptól.
A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat része, ami a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával valósult meg.
Zöld Kerék Alapítvány
Még több Hírek
Kerékpárosbarát hétvége
Folyamatosan fejlesztik az ingyenes Kerékpárosbarát alkalmazást, amely ingyenesen letölthető iOS és Androidos készülékekre is! Egy éves lett a Magyar Kerékpáros Turisztikai …
Bringával a Balatonra – ilyen volt a BuBa Epic teljesítménytúra
A hétvégén ismét megrendezésre került a BuBa Epic kerékpáros teljesítménytúra, amelynek a célja a Balaton elérése budapesti indulással. A Magyar …
Itt a nyár, indul a Bringás Vándortábor!
A mai nappal kezdetét vette a 2023-as Bringás Vándor szezon! A jól bevált régi útvonalak mellett idén 3 új útvonalat …