Hazánkban is egyre több, biztonságos és vonzó kerékpáros útvonalak közül választhatunk, azonban az útvonal önmagában nem elegendő. A kerékpáros turizmus alakulásában jelentős szerepe van a térségi szolgáltatóknak, ezért törekszünk arra, hogy egyre több kerékpárosbarát szolgáltatóval bővüljön az Országos Kerékpárosbarát Szolgáltatói hálózatunk, akik kielégítik a kerékpáros túrázók igényeit, és magas minőségű szolgáltatást nyújtanak.
Idén első alkalommal hirdeti meg a MAKETUSZ az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója versenyt, amelyre a hálózat tagjai nevezhettek. A beküldött pályázatok közül a szakmai zsűri kiválasztotta az ország 9 legszínvonalasabb kerékpárosbarát szolgáltatóját. Olyan kiemelkedő szolgáltatást nyújtó szálláshelyek és vendéglátóhelyek kerültek a versenybe, amelyek az alapvető kritériumokon túl, folyamatosan törekednek arra, hogy fejlesszék és bővítsék a már meglévő kerékpárosbarát szolgáltatásokat, és kedvezményekkel tegyék vonzóbbá a bringások számára az ottlétet.
Melyik legyen Magyarország kedvenc kerékpárosbarát szolgáltatója 2023-ban?
A döntőbe jutott szolgáltatások közül közönségszavazás alapján dől el, hogy kié lesz az elismerés. Ismerd meg a legjobb kerékpárosbarát szolgáltatókat, és szavazz november 12-ig!
Arcanum Hotel
Az év kerékpárútján, a Wenckheim-kerékpárút közvetlen szomszédságában található Arcanum Hotel szemléletét mindig a vendégközpontúság, kedvesség és közvetlenség jellemzi. A vendégeik visszajelzéseire támaszkodva folyamatosan fejlesztik és bővítik a már meglévő kerékpárosbarát szolgáltatásaikat: tágas tárolóhelyeket biztosítanak a kerékpároknak, kávét és hideg túracsomagot készítenek a korán kelő túrázóknak, segítséget nyújtanak szervizelésben, és díjmentesen biztosítanak 30 darab cruiser kerékpárt a felfedeződnek. Természetesen nem hagyják magukra a bajba került kerékpárosokat sem, mint amikor az eső elől menekülő kerékpárosokat segítettek ki azzal, hogy kimosták és megszárították a ruházatukat, hogy másnap újra útnak tudjanak indulni. Az Arcanum Hotel távol a világ zajától mindig örömmel várja az aktív kikapcsolódás kedvelőit.
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/Arcanum-promo-01-600x400.jpg)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/Arcanum-promo-04-600x400.jpg)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/Arcanum-promo-06-600x399.jpg)
Bringiton Coffee & Bikes
A Bringiton Coffee & Bikes specialty kávézó már a kialakításában is igyekezett a kerékpárral érkező vendégek számára a legtöbbet kihozni. A kerékpáros tematikájú hely nagyarányú helyi beszállítóval dolgozik, így a kínálatban szereplő ételek és italok nemcsak finomak és egészségesek, de műanyag csomagolásmentesek és mindig frissek, tehát az ökológia lábnyomuk is a lehető legkisebb. A vendéglátóhelyből közvetlenül egy kerékpáros bemutatóterembe léphetnek az érdeklődők, ahol kerékpárok és kerékpáros kiegészítők vásárlása mellett akár a szerviz szolgáltatást is igénybe vehetik. Örömmel adnak kerékpárokkal kapcsolatban tanácsot és segítséget, ha egy kerékpár szervizelésre szorul. A rövidebb szereléseket akár a kávézóban is megvárhatják a vendégek. Mindemellett a Bringiton egy kerékpáros találkozóhely, ahol a téma iránt fogékonyak és a kerékpáros iparágban jártas profik jól megférnek egy helyen.
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/Bringiton5-600x400.jpg)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/Bringiton11-600x400.jpg)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/IMG_2160-Large-600x400.jpeg)
Erdődy Vendégház
Az Erdődy Vendégház az UNESCO természeti örökség, az Amazon of Europe Kerékpáros túraútvonalon helyezkedik el. Akár egyénileg, akár szervezett túrákon keresztül szeretné az ember felfedezni, a vendégház kerékpárt biztosít minden szállóvendégnek. A birtokon egy kiépített és zárható kerékpártároló is rendelkezésre áll, valamint pár száz méterre található egy bisztró is, ahol frissítőkre és finom falatokra találhat a megfáradt bringás. Szükség esetén kerékpárosszervizelést is nyújt, és a javítás idejére pótkerékpárt biztosít a vendégház.
Rendszeresen szerveznek különleges eseményeket is, például a Heineken Kerékpáros Komlótúrát, ahol étellel-itallal várják a résztvevőket, és izgalmas vetélkedőkkel színesítik a programot. A sikeres feladatok elvégzéséért pecséteket lehet gyűjteni, amelyekért ajándék jár.
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/erdody_kulso-300x300.webp)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/Erdody-Vendeghaz3-600x450.jpg)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/267299274_637828394306008_3538368769826235947_n-600x410.jpg)
Etyeki Kúria Borászat
Etyek történelmi jelentőségű Öreghegyén-, szőlőtőkék közötti helyszín az Etyeki Kúria Borászat, melyet Magyarország Legszebb Borbirtokának választottak 2022-ben. Folyamatosan bővülő szolgáltatásaikban figyelembe veszik a kerékpáros vendégek kéréseit is. Étkezések mellé promóciók alkalmával egy-egy pohár borra, vagy akár kávéra is a ház vendégei lehetnek a betérők. Nem kizárólag á la carte vendéglátásuk esetében kerékpárosbarát szolgáltató a Kúria; Borbárjuk mellett három rendezvényhelyszín kapacitással is rendelkeznek, melyek kerékpáros események lebonyolítására is alkalmasak. 2023-ban Turisztikai Business Excellence díjban részesültek. A fentieken túl szálláshely projekt indítását tervezik, melyben szintén törekszenek majd a kerékpárosok igények kielégítésére is.
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/45400_etyeki-kuria-boraszat-etyek-300x290.jpg)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/Kellys_bike_2-600x518.jpg)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/45399_etyeki-kuria-boraszat-etyek-300x290.jpg)
Lépcső Bisztró
A kifejezetten kerékpárosok számára kialakított Lépcső Bisztró előtt évente több mint 140.000 ezer kerékpáros teker el a kerékpárúton, illetve a kiskörei gátkoronán. Nem véletlen tehát, hogy igazi kerékpárosparadicsommá tudott válni a hely, amely számos kerékpárosbarát szolgáltatást nyújt: rendelkeznek szerviz ponttal, ingyenes kulacstöltési és mosdóhasználatai lehetőséget biztosítanak, és külön pihenőpontot, ahol el lehet fogyasztani akár a saját csomagolt elemózsiánkat is. Céljuk, hogy a jövőben még szorosabbra fűzzék a kapcsolatot a kerékpáros közösséggel, így kuponokkal és kedvezményekkel szeretnék támogatni a bringásokat, hiszen fontos számukra, hogy a sport élménye mellett kulturális szórakozásban is részesüljenek a betérő bringások.
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/IMG_7080-600x400.jpg)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/IMG_7991-450x600.jpg)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/IMG_7319-600x450.jpg)
Öko-Park Panzió ***Kemping*** és Rendezvényközpont
A szarvaskői panzió számos szolgáltatását a kerékpárosok kényelmét és elégedettségét szem előtt tartva alakította ki, és ezt bizonyítja az is, hogy a nagy nyári melegben betérő kerékpárosok a panzióban és az étteremben mindig ajándék hűs limonádét kaptak.
A panzió fedett és zárt kerékpártárolója kettő kamerával van felszerelve, így biztonságos helyet tud nyújtani a betérő kerékpárosoknak, akik kedvezményes BIVAK szállást vehetnek igénybe, illetve az ingyenes fedett és nyitott bográcsozónál és grillező helyen élvezhetik a szabadban való étkezést és kikapcsolódást. Amennyiben komolyabb kerékpárjavításra lenne szükségük, a panziónak szerződése van egy kerékpáros alkatrész és szerviz üzlettel Egerben. Ez lehetővé teszi, hogy gyorsan és hatékonyan elvégezzék a javításokat és az alkatrészbeszerzéseket. A javítás idejére pedig cserekerékpárbérlést is biztosítanak, hogy addig se kelljen lemondani a kerékpározás öröméről.
Rábensteiner Kávézó és Panzió
A Rábensteiner Kávézó és Panzióban minden megtalálható, amire egy kerékpárosnak szüksége lehet a tökéletes pihenéshez és kalandokhoz. Annak érdekében, hogy a kerékpáros igényekhez igazodjon a panzió, akár egy éjszakára is lehet szállást foglalni még a főszezonban is. Nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra és kényelemre, így zárható kerékpártárolók biztosítják, hogy nyugodt szívvel tudják a vendégek a bringákat a szálláshelyen hagyni. A környék rejtett kincseinek felfedezéséhez ingyenes kiadványokat és térképeket biztosítanak, de képzett túravezetők is rendelkezésre állnak, így garantáltan a legjobb kerékpártúrákban lehet részük a résztvevőknek. De nem állnak meg itt, hiszen folyamatosan fejlesztik kerékpár parkjukat, hogy még több választási lehetőséget kínálhassanak. Emellett képzéseket is tartanak a személyzetünknek, hogy még profibb segítséget tudjanak nyújtani a kerékpárokkal kapcsolatos kérdésekben és problémákban.
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/IMG_0060-600x450.jpg)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/IMG_9308-600x450.jpg)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/IMG_6362-600x450.jpg)
Tersztyánszky Bisztró
Ha jártatok már Csákváron, ismerős lehet számotokra a Tersztyánszky Bisztró, hiszen kerékpárral is könnyen megközelíthető főútvonal mellett helyezkedik el. A tágas belső tér üvegfelületein keresztül nemcsak a bájos városra nyílik remek kilátás, de a vendégek így a kerékpárjukat is folyamatosan szemmel tarthatják. Emellett az utcafronti teraszon lehetőséget biztosít a bisztró az elektromos kerékpárok töltésére is. A nyári étlapjukon speciálisan kerékpárosoknak kedveskedő menüt állítottak össze, illetve időszakosan kedvezményt kínálnak a fogyasztás végösszegéből is, ezzel támogatva a bringás közösséget.
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/IMG_1228-600x400.jpg)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/260634323_123089163498698_7447505084902379970_n-600x450.jpg)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/281635277_167022399105374_867935128446508853_n-600x450.jpg)
Tündérsziget Ökopark és Szigetköz Élményközpont
A Tündérsziget Ökopark és Szigetköz Élményközpont egyedi lehetőséget biztosít arra, hogy nemcsak vízen, hanem szárazföldön is felfedezhessük a területet. Az öko-mobil flották segítségével lehet kombinálni a kerékpározást a kenuzással, és így hosszabb távokat, izgalmasabb és vadregényesebb helyszíneket is be lehet barangolni. A több mint 60 darab bérelhető kerékpárral, 15 darab e-bike-kal és az ezekhez szükséges felszerelésekkel a látogatók kényelmesen felfedezhetik a környéket. De az élményközpontban a kerékpározás élménye akkor is átélhető, ha az időjárás nem engedni, ugyanis egy beltéri kerékpár segítségével végigjárhatjuk a Szigetköz jelentősebb kerékpáros útvonalait és látnivalóit.
A Tündérsziget Ökoparkba érkező diákcsoportok tömegközlekedés helyett kerékpárral is ki tudnak tekerni a szállásra, így az osztálykirándulást rögtön egy kerékpártúrával kezdhetik. A csomagjaikat kisbusszal szállítják ki utánuk a szálláshelyükre.
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/szavazasra_foto-600x400.jpg)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/szigetkoz_elmenykozpont_pisztrang_kor_egyesulet_8-600x400.jpg)
![](https://s3-eu-west-1.amazonaws.com/maketusz/wp-media-folder-maketusz/wp-content/uploads/szigetkoz_elmenykozpont_pisztrang_kor_egyesulet_5-600x397.jpg)