Újabb szakasszal bővült a BUBA
Velencei-tóban fürödni vágyó bringások, figyelem! Most már Budapestről egészen a Velencei-tóig le lehet tekerni a Budapest – Balaton (BUBA) kerékpáros útvonalon, amelynek legújabb szakaszát július 27-én adták át Velencén.
A júniusban átadott Budapest – Etyek szakasz után most ismét közösen avathattuk fel a 32,6 kilométer hosszú kerékpáros útvonalat Etyek és Velence között. Az átadott szakaszon Etyektől indulva tekertünk végig Gyúró, Tordas, Kajászó, Pázmánd és Nadap dimbes-dombos vidékein, míg végül Velence városába értünk a hivatalos szakasz-átadó ünnepségre. A két szakaszban épült kerékpárút első része Etyek – Tordas 12,3 kilométer hosszú részét tartalmazza, a második 17,5 kilométeres szakasz pedig Tordasról vezeti a kerékpárosokat egészen Velencéig, majd rácsatlakozik a BUBA következő székesfehérvári szakaszára, illetve a tókerülő kerékpárútra is.
Az Etyekről induló szakaszt nem lehet monotonnak nevezni: ha esetleg egy idő után meg is unják az arra bringázók a gyönyörű völgyek és dombok látványát, az emelkedők kihívásai és a lejtőkön való ereszkedés biztosan izgalmassá teszi az útvonal ezen szakaszát is. Ugyan fel kell kapaszkodni hosszú emelkedők sorain, de cserébe kárpótol több hosszas lejtőn való gurulás is, amik közül az egyik legszebb rész talán a mandulafa ültetvények között vezet végig, de több helyen is érdemes megállni gyönyörködni a táj és a települések szépségeiben. Ráadásul az útvonalon két darab kerékpáros pihenőponton is meg tudunk állni körülnézni a vidéken, és erőt meríteni a folytatáshoz.
Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár, Tessely Zoltán, Fejér megye 3. számú választókerületének országgyűlési képviselője és Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese adták át hivatalosan az útvonalat túránk végén a velencei Északi Strandon. Kiemelték, hogy az újabb kerékpáros fejlesztéssel a környéken élők könnyebben tudják elérni úti céljaikat, és a kerékpáros turistáknak is kényelmesebb és biztonságosabb közlekedést nyújt. Hozzátették, hogy a következő hónapban folytatják az átadások sorozatát, így egyre több lehetősége lesz a kerékpárosoknak felfedezni az országot kétkeréken.