A GINOP 7.1.9 17 2018 00020 azonosítószámú pályázat keretében indított szakmai fórumok kiemelt témája volt a tematikus túrák, túraútvonalak létrehozása, jó gyakorlatok bemutatása. Ennek a programelemnek a részeként került a MAKETUSZ két GINOP pályázata által érintett akcióterületen már megvalósult, a pályázathoz kapcsolódó, kapcsolható kerékpáros turisztikai termékek bemutatása, összekapcsolása.
Ennek a gondolatnak a részeként mutatta be Deák Attila a Felső-Tisza akcióterületen már megvalósult Örökségtúrák elnevezésű programját. A programot bemutató prezentáció megtekinthető és letölthető innen: Örökségtúrák – Deák Attila elődása
Még több Tudástár
Íme a legjobbak legjobbja: Kihirdették az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatóját
Ilyen még nem volt! Idén először választották meg az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatóját. A nyertest a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) …
Az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója 2023
Íme Magyarország kedvenc kerékpárosbarát szolgáltatója 2023-ban! Az idén első alkalommal meghirdetett Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója díjat azzal a szándékkal hirdette a Magyar …
Szavazz az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatójára
Hazánkban is egyre több, biztonságos és vonzó kerékpáros útvonalak közül választhatunk, azonban az útvonal önmagában nem elegendő. A kerékpáros turizmus …