2020 tavaszán, egy évvel a futópálya-építési program után indította útnak az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztosság az Országos Bringapark Programot, amelynek a kezdetektől szakmai partnere a Maketusz is. A bringaparkok kialakításának célja többek között a kerékpáros szabadidős és sport infrastruktúra kínálatának bővítése, a fiatalok, gyerekek kerékpárkezelésének fejlesztése, az erdei kerékpározás élményének legális helyszínek biztosítása.
A 2020-as évben négy pályatípus 50%-os támogatására lehetett pályázni: pumpapálya, BMX cross pálya, dirt/freeride pálya és erdei kerékpárpálya. Az első év eredményeként 24 helyszínen hoztak létre új pályát vagy újítottak fel egy már meglévőt.
A felhasználói igényeket meghallgatva 2021-ben a pályázható bringapályák köre a BMX freestyle és a triál pályákkal bővült. A programban 31 helyszínen hajtottak vagy hajtanak végre pálya építést és felújítást 2022 tavaszáig.
A 2022-es évi pályázat volt az eddigi legnépszerűbb, 60-nál is több pályázat érkezett be, több mint 70 pálya építési igénnyel.
2023-ban folytatódik az Országos Bringapark Program összesen bruttó 300 millió forintos keretösszeggel. Az egyes pályatípusoknál az elnyerhető támogatási összeg eltérő, és összesen nem haladhatja meg az 50 millió forintot. A támogatásokat a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért Felelős Államtitkára írja ki.
A program célja:
A tartalmas és egészséges szabadidő-eltöltési lehetőségek segítése Magyarországon új bringaparkok kialakításával, vagy már meglévő bringapark (kivéve a fenntartási időszakban lévő, korábbi támogatásból megvalósult fejlesztés) felújításának támogatásával. A mozgásgazdag, egészséges életmód népszerűsítése.
A felhívás és a felhívás mellékletei innen letölthetők:
Országos Bringapark Program 2023 Felhívás
Országos Bringapark Program 1. sz. melléklet: Támogatható attrakciók és azok műszaki követelményei